Advent első vasárnapja előtt flegma törvényszerűséggel lepik el a karácsonyi tartozékok az utcákat, tereket, vendéglátóhelyeket, hogy a bevás. közp. már ne is említsem. Az égődíszek (ha igényes), meg forralt bor-rétes ház (ha igényes) még talán emeli az ünnepi hangulatot, a töménytelen giccsmikulás tömeg, az occsó x-mas tartozékok azonban már kivédhetetlen túlzás. Nem akarunk ünneprontók lenni, de jobbnak látjuk, ha meghajolva a tömegigény akarata előtt szépen kisompolygunk az adventi pörgésből.

Persze a hidegtől, meg a süteményillattól már rég éhesek vagyunk, de csak most tudatosul bennünk. Vargabetűvel céloznánk be egy kipróbált helyet, de egy véletlen oldalpillantásnak köszönhetően szinte automatikusan lépdelünk le a frissen felújított Kolping Étterem pincéjébe, a Szent István téren. Ahol kissé csalódunk a megváltozott környezetben, bár örvendünk a magánynak, és az új belsőnek, a régi „kifőzde-kisfröccs” hangulatot jobbra is le lehetett volna cserélni. A étlap első ránézésre riasztó, a befűzött fehér lapokra nyomtatott kínálat nem is lehetne egyhangúbb. Ha nem olvasnánk bele! Mert olyan ajánlatot találunk, amitől leesik a szánk, és a gyomrunk még hangosabban kezd korogni. Tréfát sejtünk, és csak azért is beletrappolunk a paranoia vélte csapdába. Felszolgálónk tapasztalt és edzett, az, aki megérzi, hogy milyen hangot kell megütni a vendéggel, de azért az ne felejtse el, hogy ki az úr a házban.

A vargányaleves gnocchival (450 Ft) sejtelmes és izgalmas kaland, meglepően letisztult formákkal. A húsleves gazdagon (400 Ft) tényleg gazdag, és nem tudunk betelni a friss zöldséggel, összeért ízekkel: kezdünk tisztelegni a szakács előtt, hogy komolyan veszik a levest. A kis csészényi mennyiség nem bosszantó, megértjük, hogy nem ezzel akarnak jól lakatni minket. Éber pincérünk megérzi figyelmünket, hiába az üresjárat, betartva az etikettet más-más kést kapunk a marhához, kacsához, a halkés feletti örömünket alig tudjuk palástolni. A Cserszegiben párolt naphalfilé mandulás burgonyával (2000 Ft) üde színfolt a városi kínálatban, bár a kísérő saláta túl keserű (csalódás): a zellert nem kímélték tőlünk. Bízunk azonban a Roséra sütött kacsamellben, diós-párolt lilakáposztával, és krokettel (1800Ft). Elnézzük, hogy pincérünk a diót utólag hinti a párolt káposztára (nota bene: a káposzta karamellizált alapja, mint ahogy kéne). A kacsa kényes dolog, a legtöbb étteremben szinte szándékosan rosszul szervírozzák. A mi adagunk kicsit tovább lett sütve a kelleténél, de a végeredményt tekintve megbocsátható. A rostonsült csirkemell rókagombamártással és jázminrizzsel (1400Ft) már inkább unalmas, bár a mártás tisztességes iparosmunka, a hús maga ízetlen. Hanem az igazi csoda Kolping Steak (2200Ft) alatt rejtőzik. Barbár módra nem elégszünk meg a zöldségkörítéssel (pedig hajh, kötelező és elunt zöldségek helyett mit kapunk: bébirépát, brokkolit, zöldbabot, és bébiborsót héjában, vajon párolva), kérünk steakburgonyát a jól átsütött hús mellé. A húson szinte átsuhan a kés, a barnamártás ízbombaként robban fel a szánkban, hirtelen elcsendesedünk, és némán adjuk át magunkat az ízeknek.

Még magunkba szorítunk egy klasszikus túrós palacsintát (500Ft), ahogy nagyanyánk csinálta. Megbékélve a karácsonyi forgataggal, átszellemült arccal nézelődünk. A Kolping a maga mezőnyében jó adottságokkal indul (húsz méter előnnyel százon). Iskolapéldája lehet, hogy kis odafigyeléssel, hogyan dobjunk fel unalmas ételeket. Egy óra múlva azért elszáll a varázslat: ez még mindig csak minimum lenne.